(6/4.rész) Szept. 02.
Tudom, elég rövid lett, de sajna így sikerült…
Eszternek, pedig üzenem: Kitartás! ;)
- Háát... - aztán beugrott valami - Az egyik barátnőm Dj, és mivel tudja, hogy ide járok, megkérte, hogy vigyem el neki...
- Tényleg? Melyik?
- Öhmm... Dj Veni.
- Őt bírom... nyáron voltam egyszer ott ahol fel szokott lépni. - Úúú, bír engem! Mármint a zeném... (Az is valami!) - Úristen! - képedt el Krisz.
- Mi az? - kaptam a fejem abba az irányba amerre nézett. – Azta… - csak ennyit tudtam kinyögni… a látvány amitKata okozot kék, igen KÉK hajjal (!), eléggé meglepett... - Jó ég Kata!!! – futottam kék (!) hajú barátnőmhöz. – Wááá! Ez veszett jó!!!
- Tudooom! – mondta ugrálva, persze az utcában, mindenki a mi négyesünket nézte (Lilla is ott volt).
- Nagyon jól áll. – jegyezte meg Krisz mosolyogva. Talán… tudom! Én is befestem a hajam kékre! Ááá az nem jó… pff!
- Szerintetek tetszene Dominak, ha lila lenne a hajam? – kérdezte hirtelen Lil.
- Mi?? – kaptam oda a fejem. – Neked teszik Domi??
- Háát… Aha – vörösödött el (hmmm szokatlan Lillát zavarban látni). – Légyszi ne mondjátok el neki. Ez főleg kettőtökre vonatkozik. – mutatott rám és Kriszre.
- Mi? Miért ránk?
- Mert te a legjobb barátja, te meg a huga barátnője vagy… - magyarázta meg.
- Nyugi, nem mondom el. – fogta meg a vállát Krisz.
- Kösz. – mosolyodott el Lilla.
- Hol voltatok, már rég véget ért a fúvóhangszeresek előadása… - jött ki Petra és Domi a suliból (emlegetett szamarak). – Kataa!!!! Húú ez nagyon… húha! – ugrott kékhajú bar átnőnk nyakába.
- Köszi… azthiszem… - mosolygott rá.
- Amúgy tetszett a videónk? – jutott eszembe.
- Aham, nagyon jó lett, köszi. – mosolygott.
- Örülök neki… am boldog szülit. – ölelte meg Petra.
- Akkor ti most… - jött oda Domi, feltűnően nezéve Krisz pulcsiját, ami épp rajtam virított.
- Kibékültünk. – vágott közbe Krisz.
- Ja, jó… - mondta kicsit zavartan.
- Sziasztok – köszönt el Kata.
- Máris mentek? – kérdeztem Lillától.
- Aha, én csak azért jöttem el, hogy megmutassam a hajam. – mondta Kata.
- Sziasztok! – köszönt el tőlük Petra, majd felénk fordult. – Ötleteket kérek!
- Mivan? – nézett rá Domi értetlenül.
- Mit csináljunk a buli előtt? – fejtette ki.
- Mondjuk meki? – ötletelt Krisz.
- Oké! Kik jöjjenek.
- Lilla, te, Cseni, Kata, én… - soroltam.
- Hé! Mi nem? – hőbörgött Domi.
- Csajos program… - vont vállat Petra.
- Nem! Én akkor is megyek, éés Krisz is! – követelőzött Domi, mint egy óvodás.
- Jólvan na, hisztiherceg… - forgatta szemét Petra.
- Hozhatok kísérőt is?
- Nem hiszem, hogy kéne, mert Lil… - kerdtem, de rögtön le is esett, hogy az előbb ígértem meg Lillának, hogy egy szót se szólok. – Vagyis, ez nem egy étterem, mármint… érted.
- Nem – nézett rám értetlenül.
- Mindegy. – legyintettem sóhajtva.
- Nekünk mennünk kell. – mutatott Petra egy fehér autóra, ami épp akkor kanyarodott be az utcába. – Sziasztok! – intett.
- Hali! – köszöntem, majd Krisszel együtt besiettünk a suliba.
Mikor bementünk, egyből az ig, helyettes irodájába kellet menni, ahol megbeszéltünk mindent (néhány résznél Dénes és Krisz ködösített, én inkább meg se szólaltam.). Végül elengedtek minket egy-egy beírással, és büntetéssel (csütörtök ön takaríthatjuk a 17-es, 18-as termet… Pff!).
- Akkor, szia! – köszönt el Krisz.
- Szia, és köszi… – utaltam arra, hogy bevállalt értem egy beírást (igazából, szerintem bárkiért megtette, volna…).
- Nincs mit… - simította meg a karom, amitől kirázott a hideg, és ha nem lett volna rajtam hosszújjú, könnyen észrevehető lett volna a libabőröm.
- Veni… - szólt anya aki már a kocsinál volt.
- Megyek… - mondtam anyának – Hali! – mosolyogtam rá.
- Szia! – intett.
Mikor hazaértem, indultam volna fel, de anya megállított.
- Bünti. – szögezte le.
- Mi? Nem is csináltam semmit! – hőbörögtem.
- Veni!
- Oké… szobafogság? – tippeltem, mert általában, büntit kapok,akkor az szobafogságot jelent.
- Nem. Beszéltem Krisz anyukájával, és ő azt mondta, hogy nálla sokkal jobban bevállik a netmegvonás.
- Vagyis?
- Kérem a laptopod, a telefonoddal pedig csatlakozz le a netről.
- Jóóó. – mentem fel.
- … és elhívott randira. Annyira imádom! – mesélte Any (miután levittem anyának a laptopom, felhívtam).
- Bár nekem is ilyen egyszerű lenne… - suttogtam. Szerencsére nem hallotta meg… nem volt kedvem elmondani neki az egész dolgot… az úgy túl hosszú lett volna.
- Most mennem kel, mert még ki kell választanom, hogy mit veszek majd fel, de még beszélünk. Szia!
- Szia. – köszöntem el, majd letettem.
- Ven kész a vacsi… gyere. – jött be Kevin a szobámba.
- Nem vagyok éhes.
- Szétverjem? Szétverem. – intézkedett.
- Nem kell… az már megvolt. – nevettem fel.
- Jól vagy? – fürkészett.
- Persze-persze, csak az bánt, hogy Krisznek végig igaza volt… rossz emberismerő vagyok. – sóhajtottam.
- Apa mit csinált?
- Nem volt ott…
- Örülj neki. – röhögött fel.
- Jó étvágyat! - tessékeltem ki a szobámból diszkréten.
Lefeküdtem az ágyamra, és a plafont bámulva gondoltam át a napot (sűrűr volt), mikor a telefonom elkezdett pittyogni. Kíváncsian halásztam elő a zsebemből, majd mikor feloldottam elkerekedett a szemem. SMS érkezett… feladója: Krisz!!!