(5.rész) Szept. 01.
Hát itt is van... Jó olvasást! J
Sűrű nap.
-Hívj fel az első óra után!-nyomott egy puszit az arcomra anya.
-Okéé! Megyek, mert ekések!!-nevettem el magam kínosan, habár ez egy csöppet
sem volt vicces mert volt 10 percem beérni...
-Jó még egy dolog. Figyelj oda, jegyzetelj, és ha hazaérsz tanuld meg. Nem
leszek itthon így nem tudom kikérdezni-kapkodott.
-Anya-néztem rá hitetlenül.
-Igen?-kérdezte ártatlanul.
-Ma csak osztályfőnöki lesz...-tájékoztattam.
-Ja, jó szia!
8 óra előtt 2 perccel estem be a terem ajtaján, szerencsére a tanár még nem
volt bent, de csak idő kérdése volt, hogy megérkezzen, ezért gyorsan kerestem
egy szabad helyet (szerencsére Petra foglalt egyet maga mögött) Az osztály
egyszemélyes padokkal van berendezve, úgy hogy három oszlop volt, és minden
oszlopban négy pad van. Az ülésrend a következő...
Ajtó felőli padsor:
4. Márk
3. Csenge
2. Kata
1. Ádám
Középső padsor:
4. Krisz
3. Ricsi
2. Lilla
1. Dani
Ablak felőli padsor:
4. Domi
3. Veni (én)
2. Petra
1. Bence
-Vegyetek elő egy lapot-kezdte a tanár mikor belépett a terembe.
-Nemár doga? Nem készültem!-hőbörgött Bence, mire a tanár elkerekedett szemmel
nézett rá.
-Vándor! Egy, ne szóljon bele az órámba! Kettő, mondja... maga, mégis miből
íratna dolgozatot, ha ez az első nap, első tanórája?
-Ja, oké akkor... csókolom!-mondta, majd bedugta a fülébe a fülhallgatót, és
lehajtotta a fejét a padra. A tanár megrázta a fejét, de tovább nem is nagyon
izgatta, hogy az osztálynak kábé a fele nem figyel rá.
-Tehát vegyetek elő egy lapot vagy jegyzetfüzetet és bediktálom, az órarendet-nézett
ránk kedvesen-Kassák mégis mi a fenét csinálsz??-kapta fejét Ricsire, aki épp
egy párnát(?) vett elő a táskájából.
-Ááá semmit-nyomta vissz a párnát a táskájába, mire mindenki elkezdett röhögni.
-Barom!-nézett rá Lilla Ricsire, mire az kinyújtotta rá a nyelvét.
-Gyerekek, örülök, hogy jól szórakoztok, de a kényelemnek is vannak határai...-nézett
ránk szigorúan.
Miután nagy nehezen le tudta diktálni az órarendet (szinte minden egyes naphoz volt valami hozzászólásunk…), még kért egy kis csendet, mielőtt kicsöngetnek, és mindenki elmegy felfedezni a sulit.
-Tehát, utólag is szeretném megdicsérni az osztályt, amiért nem volt veletek annyi probléma – moslygott ránk.
-Óóó semmiség volt!-vigyorgott rá Domi, mire az osztály felröhögött.
-Nos, Dominik…-kezdte- én nem feltétlenül rád gondoltam, de örülök, hogy szentelsz rám egy kis figyelmet.
- Ezt most jól megkaptad bratyó – vihogott Petra.
- Te csak maradj csendben! – ordított Dominik előre Petrának.
- Maradj csöndben, óra van!! – kiáltott vissza neki… (Egy élmény köztük ülni! Pff…).
Óra után lementünk Petrával a büfébe és miután megvettük magunknak, és a többieknek is (mikor megemlítettük a teremben, hogy lemegyünk a büfébe, mindenki pénzt meg cetliket nyomtak a kezünkbe, hogy kinek mit vigyünk) a kaját, innivalót, vagy édességet, elkezdtünk összepakolni, de nem volt a legkönnyebb dolog, így Petra felment a terembe, hogy lehívja Dominikékat segíteni. Míg vigyáztam, a cuccokra, odajött hozzám egy fiú, és a kezembe nyomott egy szórólapot.
„Gyere el a gitárszakkör előadására! Szerda 14:00”
- Ez micsoda? – kérdeztem tőle, felé fordulva.
- Hát ezen a héten lesznek a zeneszakkörök bemutatói, hogy a jövő heti szakkörválasztáson, már mindenki tudja mit választ – nézett rám kedvesen.
- Ó, kösz, hogy elmondtad! – mosolyogtam rá.
- Semmiség. A gólyák még nem tudhatnak mindent maguktól... milyen hangszeren játszol? – kérdezte.
- Tulajdonképpen mindenfélén…
- Szeretsz gitározni? – érdeklődött tovább, miközben egy újabb gyerek kezébe nyomott egy szórólapot.
- Többek közt az a kedvencem! – lelkesedtem.
- Akkor feltétlen be kell nézned szerdán tanítás után.
- Háát, lehet, hogy nem fogok tudni…
- Ne csináld már! Ha, szeretsz gitározni akkor, gyere, el nem fogod megbánni! Mellesleg kénének még tagok. Elég kevesen vagyunk...
- Hogy-hogy? Hisz a gitár olyan menő, oda kéne a legtöbb embernek járnia…
- Tudod… Az emberek szeretik a gitárt… más kérdés, hogy tudnak-e gitározni, és elég ügyesek-e ahhoz, hogy bekerüljenek a szakkörre.
- De hát a szakkör nem pont arra van, hogy aki nem elég jó az tudjon gyakorolni?
- Nos, tudod, hogy a sulinak miért van ennyi díja, serlege, kupája és érme?
- Nem.
- A szakkörök arra vannak, hogy díjakat nyerjünk, gyakorolni meg órán kell…
- Ez így elég furán hangzik…
- Igen, de legalább mi vagyunk a legjobbak – vigyorodott el.
- De hát, mindenkinek esélyt kell adni…
- Ez nem az a tündérmese amit gyerekkorodban láttál… ez a középiskola – tárta szét a karját, egy kedves mosolygás kíséretében – egyébként… Dénes – nyújtotta nekem a kezét.
- Ven – ráztam meg.
- Tehát, jössz szerdán?
- Attól függ… - vigyorodtam el.
- Mitől? – nézett rám furán kaján vigyorral, szemöldökét vonogatva, mire elnevettem magam.
- Nehogy félreértsd! – ütöttem meg a vállát.
- Aú! – jajdult fel.
- Puhány… – forgattam a szemem.
- Tehát? – tért vissza a tárgyra
- Körbevezetsz a suliban? – kérdeztem egyszerűen
- Ma délután jó lesz?
- Szerintem igen.
- Akkor megdumáltuk… – mondta. Mikor Petra leért, egyből hozzáfogott magyarázkodni.
- Bocsi, csak nem akartak lejönni… lustaság felsőfoka… – mondta, majd adott egy taslit a bátyjáénak, aki épp Krisztiánnal röhögött valamin. Látni Kriszt, és az arcán lévő kis gödröcskéket mikor nevet… a szívem egy hatalmasat dobbant. – de ahogy látom, – folytatta Petra – te sem unatkoztál. – biccentett, a még mindig mellettem álló fiú felé.
- Ööö… Tényleg! Petra, ő itt Dénes, Dénes, Petra – mutattam be egymásnak őket.
- Hányadikos vagy? – támadta le Petra egyből a fiút.
- 10/b
- Mi 9/a – mutatott négyünkre.
- Tudom, Ven már említette. – mutatott rám. – Dénes – nyújtotta kezét a fiúk felé, mire Dominik megrázta, de Krisz csak unottan biccentett felé.
- Ti jöttök szerdán a gitárbemutatóra?
- Megpróbálunk – monda Petra miközben beleveszett a fiú gyönyörű, csoki-barna szempárjába.
- Remélem is… Sikerült Vent is rábeszélni, egy kis szívesség fejében – vigyorgott rám, majd elindult, de utána visszafordult. – Egyébként a zeneteremben lesz… 27-es – kacsintott rám, majd sarkon fordult, én csak integettem neki, Petra még utána kiáltott egy „Sziát!”, Dominikot nem nagyon érdekelte, ő már a kajákkal szemezett, Krisztián meg gyilkos pillantással méregette a távolodó alakot. Mi baja lett? Mikor még lejöttek nagyon jól szórakoztak valamin. Rápillantottam, de mikor észrevettem, hogy néz, gyorsan elkaptam a tekintetem, és vörös fejjel tanulmányoztam a cipőm orrát.
- Nos – csapta össze Petra a kezét ezzel megtörve a kínos csendet – haladjunk, mert egy perc múlva csöngő. – nézett a karórájára.
- Oké, tehát szétosztottam a cuccokat négy kupacra. Mindenki viszi a magáét, meg még két másik emberét. – mondtam aztán Dominikra néztem, aki épp öklendezett, meg fulladozott, mert egyszerre nyomott le a torkán egy hatalmas szelet, meleg-szendvicset, hitetlenkedve méregettem a fiút, aki könnyes szemmel magyarázta, hogy így nem kell a sajátját cipelni. Értelem felsőfoka…
- Tehát Petra viszi Lillának és Katának, én viszem Csengének és Márknak, Dominik, tiéd Bence meg Ricsi, és akkor a tiééd – fordultam Kriszhez.
- Igen?
- Dani és Ádám – mosolyogtam rá.
Mikor felértünk a terembe, már becsöngettek, a tanár még nem volt bent, így mindenki a legnagyobb nyugodtsággal ette, amit kapott, meg ordibált.
- Figyeleeem! – ordította el magát Petra egy széken állva – Szóval csak egy dolog… - kezdte, mikor már nem volt akkora a zaj. - Tehát, soha többet, senki ne kérjen tőlünk semmit, hogy hozzunk, fel mert most is lusták voltatok lejönni segíteni. – szögezte le.
- De ti ajánlottátok fel a segítséget. – kiáltotta be Ádám.
- Igen, de mi 2 max. 4 emberre gondoltunk… – magyaráztam.
Óra után elpakoltam a füzetem, kicsit beszélgettem Katával, aki épp arról áradozott, hogy választhat, hogy szülinapjára piercinget kérjen, vaj befestesse a haját (hús-vér rocker), majd indultam volna Petrához, mikor hallottam, hogy csörög a táskám. Gyorsan kikaptam belőle a telefonom.
- Haló? – szóltam bele, miközben kiindultam a teremből.
- Kislányom, a szívbajt hoztad rám! – szól bele hirtelen a telefonba anya, kissé hisztérikus hangon.
- Tessék?
- Úgy volt, hogy hívsz! – őrjöngött tovább.
- Bocsi, csak lent voltam a büfében a többiekkel, a telefonom, meg a teremben volt, a táskámban. – magyarázkodtam.
- Ó, máris barátkozol, annak örülök! – váltott a lágyabbra, hangneme.
- Bocs, de most megyek, mert az ofő itt van… becsöngettek.
- Jólvan szia! Csak még egy dolog. Tom kérte, hogy délután menjél már be a klubba, mert kéne valami a szombati bulihoz! – mondta, majd letette.
- Nos gyerekek... – kezdett bele a tanár – itt van egy lista arról, hogy milyen zeneszakok vannak. Mint ahogy azt ti is tudjátok, itt már nincs énekóra, hanem ki kell választani min, játszik az illető, habár az éneklést is lehet választani, ha valakinek ahhoz van kedve. Tehát a következőkre lehet jelentkezni. Vannak a fúvó hangszeresek, például furulya, trombita, fuvola – kezdte a tanár a sorolást, mire néhányan közülünk fújoltak egy sort. – akkor erre nincs jelentkező? Oké akkor a következő… Zenemű?
- Az micsoda? – kiáltja be Dani.
- Legalább ne tettetnéd, hogy ennyire hülye vagy a zenéhez! – szólt hátra Petra, megvető pillantásokkal, miközben felnyújtotta a kezét.
- Petra, kérlek ne szól bele az órába. A zenemű, éneklést, és zeneszerzést jelent. Akkor téged felírlak. – bökött rá a tollal, a még mindig jelentkező Petrára.
- Húú, arra én is jelentkezek! – csillant fel Csenge szeme, majd levegő-pacsit adott Petrának.
- Oké ennyi? – kérdezte a tanár, mire Bence feltette a kezét és őt követően Márk is jelentkezett.
- Haver, neked mi közöd a zeneszerzéshez, vagy az énekléshez? – kérdezi tőle Ádám.
- Sok – nézett rá Márk dühösen (Persze, hogy csak Csenge miatt jelentkezett. Nyílt titok, hogy bele van esve a lányba.)
- Akkor ennyi? Mehetek a következőhöz? – firkantotta le a neveket a füzetébe. – jól van. Billentyűs hangszerek, tehát szintetizátor, zongora…
- Na és orgona? – szólnak közbe megint.
- Sajnálom Dominik, de az iskolának nincsen orgonája. Miért érdekelne? – nézett rá furán.
- Csöppet sem, csak úgy kérdeztem... – mondta, mire mindenki elkezdett röhögni.
- Értem tehát, kiket érdekel a szak? – kérdezte, majd leírta Lilla, Dani és Ricsi nevét. – Oké. Ütős hangszer? – folytatta.
- He? – nézett rá Ricsi értetlenül. Ennyire zenei analfabétákat!
- Dob. – mondta a tanár végül, komor arccal.
- Én! Én! – visongott Ádám.
- Oké. Valaki más?
- Éééééén! – mondta Dominik.
- Jól van. Az utolsó… pengetős hangszer… gitár. – mondta. Már meg se próbálkozott azzal, hogy esetleg valaki megértse.
- Én! – nyújtogatta kezét Kata izgatottan.
- Én is. – jelentkeztem.
- Tehát akkor Kata, Vendaval,… - mondta, mire felkaptam a fejem.
- Csak Ven… tanár úr, kérem csak Vennek tessék szólítani.
- Értem, akkor, Kata, Ven és Krisztián – írta le az utolsó neveket. Hátra néztem Kriszre, aki épp akkor engedte le a kezét, és halál-nyugodtan nyomkodta tovább a zenelejátszóját. Még az unott arca, és, a mentazöld szemébe hulló, kócos, szőkésbarna haja is izzadásra készteti a tenyerem, és megdobogtatja a szívem.
- Akkor ezzel is megvolnánk. Ezen a héten lesz a zeneszakkörök bemutatója, jövőhéten, pedig válogatás. A dátumok a következők… Zenemű: ma, Fúvó-hangszer: kedd, Pengetős-hangszer: szerda, Ütő-hangszer: csütörtök, Billentyűs-hangszer: péntek. – Akinek van kedve, nézzen be nyugodtan, a foglalkozások 14:00-tól vannak minden nap. – mondta, majd kiment a teremből.
- Veen, majd eljössz ma a zeneműre légysziii! – kérlelt Petra.
- Nem lehet, bocsi de dolgom van…
- Nemár Dénes miatt nem kísérsz el? Egy pasi miatt „dobsz”?? – hüledezett.
- Mi lenne Dénessel? – lepődtem meg.
- Azt mondtad, hogy ma körbevezet... – mondta szemét forgatva.
- Te jó ég! Nem mondtam le Dénest! Szólnom kell neki!
- Akkor mégsem ő a gond?
- Nem, dehogy anya mondta hogy délután ugorjak be, a… – aztán megakadtam – szóval el kell mennem, valahova…
- Hova? – kérdezte. Idegessége egy pillanat alatt elillant, és kíváncsian nézette rám.
- Családi ügy…
- Tehát, nem fogod elmondani? – fürkészett, mire lesütöttem a szemem, és megráztam a fejem.
- Haragszol? – kérdeztem egy kis idő után.
- Nem tudok. – mondta mosolyogva, majd megölelt.
- Hú köszi! Eljössz velem Déneshez?
- Persze… Olyan helyes!
- Oké, menjünk. – indultam ki a teremből, de azzal a lendülettel, vissza is fordultam. – Valaki tudja, hogy hol van a 10/b-sek terme?
- A mellettünk lévő, a 18-as. – vágta rá Dani azonnal, mire furán néztünk rá. (Fél napja van itt és már felfedezte a sulit, vagy mi?)
- Mivan? Van ott egy dögös csaj... – vihog ránk.
- Csak egy? – löki meg a vállát Bence, egy perverz vigyor kíséretében, mire mindannyian felröhögnek. (Pff…fiúk!)
- Bennetek aztán egy csepp tisztelet sincs a lányok felé! Szégyelljétek magatokat! Perverz állatok! Mind a heten hülyék vagytok! – kel ki magából Petra, majd a testvére felé fordul – És te! El sem hiszem, hogy a nővéred vagyok!
- Hohó! – állítja le Dominik, a lányt – Nem is kel, mert nem vagy az. Én vagyok az idősebb!
- Mivan?! Matek? Megy? Én 16:21-kor, te 22-kor születtél. Számolgass észlény. Nemhogy idősebb, de még okosabb is vagyok nálad… chh – vág vissza „öccsének”.
- Ez már sok… - kezdi Domi.
- Élééééég!!! – állítottam le őket. – Dominik, te maradj csöndben… nem mindegy ki az idősebb? Petra, te meg gyere velem a szomszéd terembe beszélni Dénessel. – Petra szeme felcsillant, majd megragadtam a karját és indultunk volna kifelé, mikor utánam szóltak.
- Csak nem pasizol már most, Vendaval… ? – nézett rám gúnyosan Krisz, aki idő közben odament Dominikhoz. Szemem teljesen elkerekedett, és már kitörni készültem, mikor Petra megszorította a kezem, de ez oakkor már nem volt elég, túl ideges voltam, ahhoz, hogy egy kézszorítás lenyugtasson. Ha nem lettem volna ideges, ha nem lett volna lenéző és gúnyos a hangneme, ha nem Vendavalnak szólított volna, ha nem siettem volna (túl sok ha L) akkor kedvesen válaszoltam volna (feltételes mód…) de a helyzet nem úgy kívánta. Így, kikelve magamból hadonásztam, és sipákoltam álmaim fiúja előtt (Jajj! L).
- Egy! Ne hívj Vendavalnak!
Kettő! Nem tartozik rád!
És, három! Mégis milyen alapon vonsz TE, engem felelősségre??! – ordítottam az arcába. Mélyen belefúrtam tekintetem az övébe, és így álltunk, és néztük egymást hosszú másodperceikig. Nem tudtam kiolvasni semmit a szeméből, se megbánást, se utálatot, se gúnyt... Nem volt kedvem vele tovább farkasszemet nézni, ezért csak kirángattam Petrát a folyosóra, és a 10/b-sek terme helyett, a lány WC felé vettük az irányt. Mikor beértem lerogytam a földre és kitört belőlem a sírás. Patakokban folytak a könnyeim, mikor Csenge bejött a WC-be, szorosan utána, Kata és Lilla is befurakodtak, majd Lillán kívül mindenki leült körém. Ő csak az egyik WC ajtónak támaszkodott, keresztbe font karokkal.
- So-ho-se-he fo-ho-go-hom me-heg-khap-niii! – szipogtam, egy zsepivel a szememet törölgetve (utólag megbántam, mert így a lehető legocsmányabb lettem, a szétmázolt szempillaspirál miatt). Petra, csak a hátamat simogatta, hogy lenyugodjak.
- Nem ülsz ide? – kérdezte Kata Lillát.
- Dehogy! Még csak az kéne, hogy felfázzak, és akkor mehetek, a nődokihoz… eszem ágában sincs ezt tenni! – rázta a fejét vadul. Jól átgondolva a dolgot, végül mindannyian felálltunk a földről, és úgy beszélgettünk tovább.
- Mit tegyek? Biztos nem tetszek neki. Hülye ronda külső! – hisztiztem, mint egy óvodás.
- Na, ácsi-ácsi! – akadt meg Lilla. – Ronda külső? Fekete, göndör fürtök; hatalmas, ragyogó, smaragdzöld szem; jó alak; aranyos, szép arc; nap-barnított, „spanyol” bőr… - sorolta dühösen. – ha neked ez ronda… vagyis, szerinted ronda vagy? Mert, akkor az egód vészesen alacsony! Tudod mi a ronda? Tele botoxolt arc, lenőtt haj. Láttátok Zsófit a gólyatáborban? Arra is lusta volt, hogy elmenjen a tábor előtt fodrászhoz újrafestetni a madárfészkét. Így a szőke feje tetején barna hajtövek virítottak. Pfuj! Egyébként soroljam tovább? Mert tudom. Túl erős szoláriumozás… - mondta tovább mire leállítottam.
- Jó, elég lesz. Egyébként… ki az a Zsófi?
- 10/a-s csaj, ő a suli Barbiebabája…
- De várj. Mit keresett ott egy tizedikes? Hisz oda tudtommal csak gólyák, meg végzősök mehetnek.
- Igen így van, de a bátyja végzős, és jött ő is szívatni, és Zsófi kikönyörögte, hogy had menjen ő is…
- Hű! Nagyon tájékozott vagy.
- Csak beszélgettem vele… - rántotta meg a vállát.
- Induljunk, mert mindjárt csengő. – tette vissza Kata a telefonját a zsebébe.
- De várj! Így nem mehet ki! – mutatott a kisírt, szétmázolt szememre.
- Ó, igaz is. – vett elő Csenge egy zsepit, majd bevizezte, és elkezdte ledörzsölni az arcomról a festéket. Meg tudtam volna csinálni én is, habár nagyon jól esett, hogy így törődik velem… Miután végeztem Petra adott alapozót a vörös szememre, és egy pis szempillaspirált (ki tudja, miért hord ilyeneket a zsebében… talán pont ilyen esetekre). Mikor kész lettem, gyorsan siettünk, mert már becsöngettek.
- Ó lányok, jó, hogy beértetek el kell, hogy halasszuk az adminisztrálást, a következő órára, mert az igazgató úr kért, hogy segítsek neki. Foglaljátok el magatokat csendben, ne kelljen bejönni és rátok szólni. – mondta, majd kiviharzott a teremből.
- Bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és lehajtottam a fejem a padra biztos, ami biztos alapon. Még ha mögöttem is volt, nem kívántam RÁ nézni, mert könnyen lehet, hogy akkor megint elsírom magam.
Egy idő után egy erőskéz fogta meg a vállam, mire felnéztem.
- Jól vagy? – guggolt le Dominik mellém.
- Miért ne lennék jól? – kérdeztem.
- Nem tudom… nem gondoltam volna, hogy így ki tudsz kelni magadból.- mosolyodott el.
- Hát mostmár gondolhatod… - mosolyogtam vissza rá, majd meglöktem, mire kibillent az egyensúlyából, és lehuppant a földre. – Bocs! Nem így akartam… Add, a kezed segítek. – ajánlottam fel. De ahelyett, hogy megpróbált volna felállni, inkább megragadta a kezem, és kirántott a padból. Hangos puffanással landoltam a földön mellette.
- Hülye! – löktem meg a vállát röhögve.
- Csak utánad! – bökött az oldalamba vihogva.
- Ssssh! Bejön egy tanár! – förmedt ránk Lilla.
- Ne haragudj rá… – vette halkabbra a hangsúlyt, és Krisz felé biccentett – csak, hát kicsit rossz napja van meg minden… nem így akarta kérdezni, csak véletlenül sikerült így. – kezdett magyarázni… szóval az egész csak arra ment ki, hogy bocsánatot kérjen Krisz helyett?
- Ha rossz napja van ne rajtam töltse le a dühét. Egyébként is… miért nem ő kér bocsánatot? Félti a büszkeségét? – kérdeztem.
- Figy… ezt te nem érted…
- Ha nem, akkor magyarázd el! – förmedtem rá,majd felálltam.
- Bocs, de az nem fog menni… legalábbis nekem nem.
- Miért? Szerinted hülye vagyok? – néztem rá gyilkos pillantással.
- Nem, erről szó sincs! Csak ezt én nem mondhatom el…
- Tudod mit? Ne várjon megbocsátást, ha nem áruljátok el, hogy mi az-az ok, amiért ez megtenném. A másik… megmondhatod neki, hogy, legközelebb, ne másokat küldözgessen, hanem jöjjön ő maga... – mondtam, majd kimentem a teremből, és a folyosón kötöttem ki, és levágódtam a földre, de mos már, a pulcsimon ültem. Most nem sírtam, csak ültem és idegbetegen motyogtam. Észre se vettem, hogy van kint más is, de mikor Dénes ledobta a táskáját mellém, és ráült, összerezzentem.
- Ki az, akit szidunk? – kérdezte vigyorogva.
- Egy elmebeteg osztálytársamat…
- Szét kell verni? – kérdezte szórakozottan.
- Nehogy! – kaptam fel a fejem, mire elnevette magát.
- Oké, csak vicceltem – kacsintott.
- Egyébként, mit csinálsz itt? Mármint nem órán kéne lenned?
- De. – felelte egyszerűen.
- Akkor?
- Le kellett vinnem, egy mappát a tanáriba.
- És már levitted? – kérdezősködtem tovább.
- Igen.
- Nem mész vissza?
- Nem… - vonta meg a vállát.
- Miért?
- Mert te se vagy ott.
- Igazad van, akkor kapjunk ketten szaktanárit. – nevettem el magam.
- Ennyire le akarsz koptatni? – vigyorgott.
- Mi? Nem! Csak… Ne miattam kapj beírást.
- Ez kedves tőled, de inkább maradok.
- Ha gondolod… van elég hely. – mutattam körbe. – Egyébként már kerestelek, mert a mai körbevezetést elhalaszthatnánk?
- Persze! Holnap? – mondta lazán.
- Jó! Nincs harag?
- Nincs… vagyis, talán egy pici… – mondta szórakozottan – DE, kiengesztelhetsz…
- Mivel? – néztem rá furán.
- A számoddal… - mosolyodott el.
- Minek az neked? – lepődtem meg.
- Zaklatni… - vigyorgott perverzül, miközben a szemöldökét húzogatta. Erre elnevettem magam, majd rácsaptam a tarkójára – Aúú!
- De most komolyan… - mosolyogtam rá.
- Csak úgy… - vonta meg a vállát. A zsebemben lapuló, gitáros szórólapból letéptem egy darabkát, majd kértem tőle egy ceruzát.
- Tessék. – adtam neki oda a cetlit, meg a rotringot. – Lehetőleg este 10, és reggel 6 közt hagyj békén. – Nevettem fel, mire rám mosolygott, és berakta őket a tolltartójába.
- Nem ígérhetek semmit. – mondta végül, mire mind a ketten elröhögtük magunkat.
Ekkor kinyílt két teremajtó. Először a miénk. Krisz lépett ki rajta, látszólag nagyon sietett valahova. Mikor meg látott, engem a teremmel szemben, Dénessel, gúnyosan elröhögte magát, sarkon fordult, visszament, és becsapta a terem ajtaját, de olyan erővel, hogy a repedezett vakolat leesett a falról. A nagy zajra kinyílt a 18-as terem ajtaja is.
- Mi ez a ricsaj? – jött ki egy tanár – És te fiam mit keresel itt? Neked nem a teremben kéne lenned?
- De tanár úr. Elnézés, csak a táskámat vettem ki a szekrényemből. – kelt fel Dénes mellőlem.
- Kedves… - nézett rám.
- Porkai Vendaval – álltam fel a földről.
- Kedves, Vendaval. Kérem, menjen órára. Örüljenek, hogy nem kapnak büntetést. Most elengedem egy szóbeli figyelmeztetéssel… menjen be a termébe! – normál esetben fenn akadtam volna a Vendaval-on, de most épp, a sokk hatása alatt voltam Krisz miatt.
- Köszönöm! – dadogtam, majd odaléptem a teremajtóhoz, és remegő kézzel lenyomtam a kilincset. Féltem, hogy mi, vagy ki várt odabent. A teremben lévő összes szempár rám szegeződött.
- Hol voltál? – kérdezte félénken Petra elsőként.
- Randin… - vetette oda Krisz, miközben, még mindig engem nézet… és gyilkos pillantásokat küldött felém.
Addig sem voltam jó idegállapotban, de abban a pillanatban teljesen betelt a pohár.
- Na ebből elég! – keltem ki magamból. – Ma már másodjára vagy bunkó velem! Azt se tudom, hogy mit tettem, amiért ezt csinálod! Lehetetlen eset vagy! Ha problémád van mond a két ki**szott szemembe!! – magyaráztam, majd levágtam magam a székre, aztán hátra fordultam. – Máskülönben le lehet szállni rólam… - mondtam. Az se érdekelt, hogy csúnyán beszéltem, vagy, hogy ordibáltam, mikor a tanár kifejezetten kérte, hogy ne.
Az egész osztályban síri csend uralkodott. A némaságot a csengő fülsüketítő zaja zavarta meg.
- Mi történt? Vagyis milyen randiról volt szó? – jött oda Petra.
- Ne itt… - biccentettem Krisz felé. – menjünk ki a teremből.
- Oké. – mondta, majd felálltunk, és mind az öten kimentünk a WC-be
Én vadul kalimpáltam, és meséltem. Mindannyian figyelemmel hallgatták, nem szóltak közbe egyszer se.
- … és akkor, el kezdtünk nevetni, ő meg kijött. Azonnal lefagytam… teljesen…! Elröhögte magát, és visszament a terembe. Ekkor kinézett Dénes ofője, és mikor észrevett minket, bezavart a terembe… innentől tudjátok.
- Nem volt semmi, mikor leüvöltötted a fejét! – szólalt meg először Lilla, majd vállon veregetett. (ez nála bóknak számít! J)
- Jajj, de ariii Dénes, hogy kint maradt veled. – sóhajtott Petra.
- Jól tetted,hogy megmondtad neki a véleményed, de az a bizonyos szó nem kellett volna…- mondta Csenge.
- Adrenalin…
- Figyu, szerintem megérdemelte, azt a szót is, mert nagyon szenya volt… - bólogatott vadul Kata, mire mindannyian felnevettünk. (Még Lilla is! J)
- Tehát… - mondta a tanár. Már hatodik óra utolsó 10 percében jártunk. Mindenki fáradt volt. - higgyétek el, ez lesz az utolsó kérdés, utána mindenki mehet haza. Nos, az utolsó kérdés az lenne, hogy az osztály milyen nyelvet tanuljon. A többség dönt. A következőket lehet választani. Spanyol, Orosz, Német, Francia, Olasz, Japán.
- Ú-úúú! Japán!!! – nyújtózkodott Ádám.
- Nehogy kiess a padból… habár… ess csak ki nyugodtan. – mondta Lilla.
- Ádám, sajnálom, de ez nem így megy… sorba megyünk a nyelveken, tehát az első, Spanyol. – mondta a tanár. Én automatikusan jelentkeztem, mert ha akkor végre lenne egy tárgy amire nekem nem is kéne tanulnom, mert folyékonyan beszélem a nyelvet. 6 évig éltem kint, vagyis a sulit már itt kezdtem. Folyamatosan járattak apáék egy spanyol tanárhoz, csak úgy beszélgetni, hogy nehogy elfelejtsek bármit, mert 8 év alatt könnyen lehet.
- Hugi minek akarsz, te Spanyolul tanulni? – kérdezte Domi Petrát.
- Azért ÖCSI, mert ha nyáron kimegyek Vennel Spanyolba, akkor valamennyit tudnom kéne beszélni Spanyolul… - mondta (igen, mikor említettem, hogy anyukám szülei még mindig kint élnek, megbeszéltük, hogy nyáron kimennénk hozzájuk. Mamáék nem tudnak magyarul, így igaza van Petrának ezzel kapcsolatban.) Erre a kijelentésére, még 8-an feltették a kezüket (Lilla és Krisz nem).
- Lil, te nem akarsz Spanyolországban nyaralni? – kérdezte Kata Lillától.
- Dehogynem! De ha már 10-en tudtok spanyolul, akkor már biztos megleszünk… és inkább a franciát tanulnám.
- Nos, akkor 10 fő, a Spanyolhoz. Akkor el van döntve. Az osztály Spanyolt fog tanulni.
- Mi?? Én Franciázni akarok!!! – hüledezett Lilla.
- Sajnálom, a többség ezt a nyelvet szeretné. – mondta a tanár.
- Ez nem ér!
- Lilla te tudsz Franciául, akkor, ha Spanyolt is tanulnál, akkor már elmondhatod, hogy 4 nyelven tudsz beszélni. – próbáltam megnyugtatni.
- Az igaz. – mondta, majd feltette a kezét.
- Akkor ezt is eldöntöttük. Spanyol. – csapta össze a tanár, a füzetét. – A szekrénykulcsokat szerdán vagy csütörtökön kapjátok meg. Holnapra, már hozzátok a felszerelést. És még egy utolsó dolog, aki úgy érzi, az behozhatja a hangszerét a zenetanárnak megmutatni, persze ez az énekesekre nem feltétlenül vonatkozik. Sziasztok, gyerekek! – mondta, majd kiment a teremből.
- Akkor majd holnap találkozunk. Biztos nem jössz? – kérdezte Petra.
- Nem lehet… Akkor holnap. Szia! – öleltem meg.
- Hali! – köszönt el.
A klubba 15 perc alatt értem be, busszal. Habár, ez nem sok idő, mégis halálra untam magam az út alatt. A zenelejátszóm lemerült, a buszon nincs WiFi, a telefonomon csak netezni szoktam, ezért nincs rajta semmi játék, se zene… szóval örökkévalóság volt az egész.
- Ó, örülök Veni, hogy ideértél. Akkor kezdhetjük is... – mondta majd felült a színpad szélére. Mi a tánctéren elhelyezett székeken foglaltunk helyet, és hallgattuk.
- Nos. Az azért hívtam ide mindenkit, mert az eheti buli elmarad. – kezdte, mire többen is felszisszentek.
- Mi? Nemár! – szomorkodtam.
- Az büfés szállítmány elkeveredett, ezért újraküldték, ami csak jövő hétre érkezik meg. Két DJ lebetegedett, ők se gyógyulnak meg időben, és még csak a plakátok sincsenek kész, és a fickó aki csinálja, még csak fel se veszi. – sorolta.
- De ha kihagyjuk, az minimum, 50 000 Ft pénzkiesés… Még meg lehet menteni. – Figyeljetek! Ha, a jövő heti szállítmány akkorra jön, abban az esetben beszámítjuk az a-heti nassnak, akkor jövő hétre nem kell rendelni, viszont akkor bemegyünk a közeli áruházba. Biztos onnan is szállítanak ki nagy tételben, vagy ha, nem, elmegyünk, és elhozzuk mi magunk, lehet, hogy kicsit több, de inkább, megéri, mint kihagyni az egészet. A plakátokat lemondatjuk, küldünk e-mail, elmegyünk, vagy csak simán addig hívogatjuk, míg fel nem veszi. Én otthon megszerkesztek egy plakátot, bízhatsz bennem, tudok ilyet csinálni… a terveket rárakom egy pendrive-ra, és holnap suli előtt beviszem az iskola melletti nyomdába. Ami meg a két Dj-t illeti, én szerintem még egy-két órát itt tudok maradni, a maradék szabadidőben, meg karaokeversenyt tartunk, így azok is eljönnek, akik nem járnak discoba, viszont énekelni szeretnek.
- Veni, ez egy zseniális terv! A karaoke versenyt kirakom a honlapra, és hirdetem, különböző oldalakon. Ami a plakátot illeti, kérd meg, hogy legyen kész minél hamarabb.
- Legkésőbb szerdán délelőttre kész lesznek. Biztosan tudom.
- Hogy-hogy?
- Múltkor unatkoztam a buszmegállóban, ezért az ajtajukon lévő tájékoztatót olvasgattam…
- Értem. Akkor, ha nem gond, ezt rád bíznám. – mondta.
- Oké. Ha beválik a terved, akkor megduplázom a fizetésed.
- Tényleg? – csillant fel a szemem (végre valami jó is a mai napon).
- Halál komoly! Akkor mára végeztünk is… Balázs, Zsombor, ti maradjatok, mert megyünk az áruházba, megvenni a büfés cuccokat. – szólt Tom a pultos srácoknak.
Mikor hazaértem, elmondtam anyánk, hogy mi történt ma (persze volt „néhány” dolog amit kihagytam). Nagyon büszke volt amiatt ami a klubban történt, és örült, hogy „fizetésemelést” kapok, azért, mert elmondása szerint akkor nem fogok mindig tőlük kunyizni.
Miután végeztem a beszámolóval, felmentem, és Wordben megcsináltam a plakátot. Mivel még csak negyed 3 volt, anya elvitt a nyomdába, ahol azt mondták, hogy holnap délutánra kész lesznek. Megadtam a telefonszámom, hogy küldjenek egy üzenetet, amikor már lehet érte menni.
Hullafáradtan értem haza, úgyhogy gyorsan felmentem, lezuhanyoztam, felvettem a pizsim, és leültem a naplóm elé.
Nem érdekel, hogy még csak fél nyolc múlt, megyek aludni.
Jó éjt! J