(4.rész) Aug. 31.
Rettentően köszönöm, az eddigi 152(!) látogatót, és a 605(!!!!!!!!) oldalmegtekintést, ez nagyon sokat jelent, az elején azt hittem, hogy csoda, ha kettem megnézik, de mos fúú! :D
A tegnapi buli fantasztikus volt. Szerencsére idejében odaértem, így sikerült mindent elintéznem azelőtt, hogy az emberek megérkeztek volna.
- Szia! Itt van a pendrive – köszöntem Tomnak.
- Ó, köszi!
- Nincs mit.
- Siess, mert mindjárt nyitunk, és rajtad még csak paróka sincs…
- Oké
Mivel anyáék (és persze én sem) nem szeretnék hogy lebukjak, így belementek, mikor Tom felvetette azt az ötletét, hogy vegyek fel parókát, így nagyon kis esélye lesz annak, hogy lebukjak… sminket nem kapok, azt magamnak szoktam elkészíteni otthon, de most nem csináltam, mert egész este rajtam lesz a napszemüvegem. Két okból hordom… 1: A nyár utolsó bulija, így evidens, hogy Tom felszereltette a létező összes neont, villogót és reflektort, amit a raktárban talált. 2: A napszemüveg jobban eltakarja a szemem, mint a smink…
Miután feltették a lapockámig érő, szög egyenes, frufrus, bordó parókát, felkaptam a szemüvegem és a tükör elé álltam.
- De ez így nem jóóó – panaszkodtam Rékának, aki a parókámat szokta feltenni.
- Mi a baj, kilóg valahol a hajad?
- Nem, de nézd meg!
- Nem látok semmit Baba – ja, igen így szokott hívni… Baba… már teljesen hozzászoktam, azért kezdett el így szólítani, mert 12 éves voltam, mikor odakerültem, és az egy kicsit ”Baba” az ottaniakhoz képest.
- Nézd meg… a hajam meg a piros szemüveg… az úgy túl sok piros egy helyen! – panaszkodtam.
- Még akkor sem olyan sok, mint amikor itt volt az a fiú – hát igen, tény hogy egyszer paradicsommá vált a fejem, mikor Krisz (a ”szupermenő, helyes, de még kedves is” osztálytársam) itt volt augusztus elején a klubban, és annyira hűűű meg húúú volt… és wááá és egyszer rám mosolygott, én meg annyira elvörösödtem, még szerencse, hogy nem volt világos…
- Ne hozd már fel, folyton, mikor bajom van a piros színnel!!! És már mondtam, hogy csak meleg volt, és nem ittam, és…
- Tudom-tudom, te hős szerelmes – vigyorgott rám.
- Ne piszkálj, inkább mondd, meg mi legyen a napszemcsivel?
- Vedd le, van még idő, kisminkelhetlek, ha akarod
- Nem jó… tudod a világítás – utaltam arra, hogy a terem tele lesz mindenféle fénnyel.
- Akkor… - gondolkodott – tudom! Vedd fel ezt – nyomta a kezembe a saját, fekete napszemüvegét.
- Óóó, köszi!!! – ugrottam a nyakába.
- Na menjél te kistaknyos, és hozd a legjobb formád, mert meghívtam a barátaimat is - Réka olyan mintha a nővérem lenne (néha túlságosan is…) – Egyébként az egyik barátnőm nagy rajongód, és szeretném bemutatni, légyszi legyél vele kedves! Oké?
- Mert nem vagyok kedves?
- Na haladj te fiatal tehetség – tologatott ki vigyorogva a helységből.
Pontban nyolc órakor kinyíltak az ajtók, és a terembe beözönlöttek az emberek… az egész terem feltöltődött, a fények felkapcsolódtak és kezdődhetett, a nagy nyárvégi buli. Én már ott álltam a pult mögött és kevertem a zenét. A tömeget vizslattam, hátha megtalálom Csengét, de úgy tűnt nem arról a buliról beszélt, mivel nem láttam sehol…
Az egész este jó hangulatban telt, néha átvette egy-egy ember a helyet a keverőpult mögött, olyankor ittam, pihentem, vagy épp aláírtam valamit (, vagy valakit :3). A buli végére az egész teremet betöltötte a fülledt levegő, így volt olyan is, hogy akár egy órahosszára is kinyitották az ablakokat. Fél egykor végül lementem a színpadról, mert megérkezett a következő Dj, vele még váltottam pár szót (bár a hangzavarban alig értettük egymást), aztán bementem az öltözőszobába, ahol már vár Réka, de nem egyedül…
Csenge is ott állt mellette, és mikor meglátott elkezdett ugrálni, meg viháncolni, hogy lát, meg, hogy ilyen közelről, meg húhaa, én pedig csak ledöbbenve álltam… Mégis eljött? Ő Réka barátnője? Az a barátnő akit be kell mutatni? Meg a példaképe vagyok? Wááá!!! Én vagyok az egyik legjobb barátnőm példaképe?? Ez olyan… aztaaa! A hosszú bambulásból Réka hangja zökkentett ki…
- Szóval Veni, ő itt…
- Szia Csenge! – mosolyogtam rá.
- Tudja a nevem! Tudja a nevem! Várj! Honnan tudja a nevem? – gondolkodott el.
- Mert… öhmm… Réka már sokat mesélt rólad – böktem ki végül. Csak nem árulhatom el neki, hogy ismerem…
- Mesélt? Rólam? – kerekedett el a szeme
- Hát… izé… igen. Baj? – túrtam a hajamba, ezzel kicsit összekócolva a parókám.
- Úristen, dehogy!!
- Jól van Csenge. Kérdezhetsz tőle párat, kapsz autogramot is, viszont csak 10 percünk van, mert utána Veninek mennie kell – mondta Réka.
- Oké. A Veni név minek a becézése? Mert az egyik barátnőmet is így becézzük és ő félig spanyol... Egyébként nagyon tehetséges. Mindegy... - nézett rám, hatalmas, világoskék szemeivel.
- Öhmm… - néztem kétségbeesetten a Csenge mögött álló Rékára, aki végül felkapott egy cukrász lappot (fogalmam sincs, hogy minek hordozgat magával ilyen magazinokat...), és az egyik oldalára kezdett el mutogatni, ahol egy konyhai kütyüket áruló cég reklámja volt - Vendi! -kiáltottam fel - Vendi... - ismételtem meg magam, ezuttal halkabban, és értelmessebben, úgy mintha a kezdetektől fogva tudtam volna, hogy "nekem ez a nevem".
- Mennyi ideje Dj-skedsz itt?
- 2-3 éve.
- Melyik hangszer a kedvenced?
- Gitár?
- Kedvenc szín?
- Narancssárga.
- Kedvenc étel?
- Taco.
- Ital?
- Vérnarancs.
- Jól van Csenge, Babának most már indulnia kell még egy kérdés aztán ennyi. - állította le a végeláthatatlan kérdez-feleleket.
- Oké, de várj, aláírod a telefonom hátulját, itt egy filc. - adta a kezembe a mobilját.
- Persze! Tehát mi az utolsó kérdés? – vettem el a fehér telefont.
- Szóóóval. Azt tudom, hogy 14 éves vagy, teháát melyik középsuliba mész? – a rózsaszín filc egy pillanatra megállt a kezemben, és nem tudtam mit is feleljek… mondjam el hogy osztálytársak leszünk? Ááá dehogy!
- Bocsi Cseni, de ez nem publikus, Veni szerződést kötött az egyik iskolával, miszerint, nem fedik fel a ”kilétét”- mutatott idézőjelet Réka a levegőbe - és ez így is marad, hacsak Baba nem akarja azt, hogy valaki megtudja – mentett meg(örök hála neki!).
- Ki az a ”Baba”?
- Csak így szoktam hívni Venit
- Wááá de király! Te hogy hívod Rékát?
- Réka. -válaszoltam egyszerűen.
- Jól van, most már letelt az idő, sőt… gyere – mondta neki Réka.- Óóó, oké. Akkor szia!
- Szia!
Réka kikísérte Csenit, aztán visszajött hozzám, én már éppen a parókát próbáltam leszedni magamról (nem sikerült), mikor visszajött.
- Honnan ismered? – támaszkodott a falnak.
- Kit?
- Csengét
- Ja! Szóval, ő az egyik osztálytársam, gólyatáborban találkoztunk…
- Aztaa, és nem mondtad el neki?
- Mit?
- Ezt?
- Hát nem tervezem… - mosolyodtam el kínosan.
- Ja, jó. Várj, segítek – lépett hozzám, hogy levegye rólam a parókát.
- Milyen ragasztót használsz?? – kérdeztem mikor végre leoperáltuk a hajamról, az addigra kócos, hajpamacsot.
- Úgy hívják, hullámcsat…
- Én úgy tudom, hogy nem is kéne rakni bele semmit.
- Nem is kéne, ha nem lennél, egy nikkelbolha, úgyhogy, ha legközelebb azt akarod, hogy ne tegyek bele hullámcsatot, akkor ne ugrálj ide-oda, hanem mint egy normális Dj, MARADJ egy helyben – utasított.
- Hűű, de vicces vagy, igazi humor-herold – vigyorogtam rá.
- Akkor te meg poén-péter, na, menjél haza! – az én nővérkém, biztos arról lehet szó, hogy félt engem, nem arról, hogy vissza akar menni a pasijához bulizni… Ááá, nem dehogy!
- Jóó megyek már… - néha úgy érzem, hogy már kifejezetten nem lát ott szívesen… (miért érzem így?)
- Szia! – ölelt meg.
- Szia, jóéjt!
- Neked is!
Mikor kiértem a klubból, felhívtam apát (sajna felébresztettem, hopp) , és szóltam neki, hogy jöjjön értem. Viszonylag gyorsan odaért, így nem kellett túl sok ideig várakoznom. Mire végre hazaértem, már úgy éreztem, az is megerőltető lesz, hogy felmenjek a szobámba (végül sikerült), amikor beértem ledobtam magam az ágyra. Átöltözni se volt erőm, így végül elaludtam ruhástul, napszemcsistül, sapkástul, mindenestül.
A mai nap azzal telt, hogy…
1: feldogoztam, hogy az egyik legjobb barátnőm példaképe vagyok, úgy hogy nem is tudja, ki vagyok valójában (Áááá, ez így nem jó, egy hazug a példaképe!! Talán, ha elmondanám… Nem!)
2: anyának segítettem kitakarítani a házat
3: elbúcsúztam Anytől (sajna Egerbe fog járni suliba, ami 140 kilométerre, vagyis több mint másfél órára van Budapesttől)
Mikor hazaértem, hullafáradtam dőltem be az ágyba, és a zenelejátszómat kapcsolgattam már egy jó ideje, mikor anya benyitott a szobámba.
- Szia, mi volt Anynél? – érdeklődött.
- Jaj, ne is mond. Még most is a sírógörcs kerülget, ha belegondolok, hogy legközelebb az őszi szünetben látom – nyöszörögtem az ágyamon fekve.
- Tudom, ez így rossz lesz de hamar túl leszel rajta, ott van a net, tudod a skype, az msn, a facebook, az e-mail… Ezen kívül telefonálni is tudtok. Ne mond, hogy teljesen el kell szakadjatok egymástól – nézett rám halvány mosollyal az arcán.
- Persze-persze, de az nem ugyanaz!
- Az iskolában ott van a sok barátod, ő velük is tudsz játszani – játszani??? Már nem vagyok 9 éves!
- Egyébkén csak ezért jöttél? – kérdeztem.
- Nem. Igazából… - húzott elő a háta mögül egy gondosan becsomagolt, felbélyegzett dobozt.
- Júj! Mi az? – csillant fel a szemem.
- Nézd meg – mosolygott rám.
Odaadta a dobozt, én meg rekordsebességgel téptem le róla a csomagolást, még csak azt sem néztem meg, hogy ki a feladó. Mikor sikerült felbontanom, észrevettem, hogy a dobozban mindenféle jelképpel ellátott póló, kitűző, jegyzetfüzet, órarend és toll volt… Óóó, megjött a sulicsomagom (juhú!).
- Na, mik vannak benne? – nézett a dobozba.
- Tesipóló, toll, órarend, füzet, meg egy kitűző – mutattam felé a dolgokat.
- Értem. Akkor tedd el a szekrényedbe, nehogy baja essen.
- Oké – álltam fel az ágyamról, és a dobozzal megindultam a szekrény felé.
- A vacsi 20 perc múlva kész lesz – kelt fel ő is az ágyról.
- Mi lesz?
- Rántott hús és zöldségsaláta.
- Jó, akkor majd szólj, ha kész.
- Oké, szia – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Helló!
Amíg vártam, bekapcsoltam a gépem, és beléptem skype-ra. Videóhívást indítottam. Any hamar felvette, és boldogan vigyorgott a kamerába.
- Na, milyen? – mosolyogtam rá.
- Fúú nagyon jó! Van tükrös szekrény, meg íróasztal, meg minden! Olyan jó! – áradozott.
- Annak örülök. És szobatárs? Valami helyes pasi? – vonogattam a szemöldököm. Any egy ideig csak pislogás nélkül meredt a kamerába, aztán kitört belőle a nevetés. Aztán én se bírtam sokáig, és is elnevettem magam.
- Nem, oszthatnak mellém fiút… én lány vagyok! – vihogott még mindig, aztán elkiáltotta magát, pár másodperc múlva ott termett a kamera előtt egy lány. Szép kék szeme és hosszú szőke haja volt. Miután rám villantott egy 100 karátos mosolyt, kedvesen rám köszönt.
- Helló! –köszöntem neki vissza, mosolyogva.
- Ven, ő itt Hanna, a szobatársam. Osztálytársak leszünk. És a legfontosabb… nem pasi… - vigyorodott el
- Oké, nem kell így letámadni – tettem fel a kezem védekezőleg.
- Figyi, izé, nekem mennem kell. Még nem pakoltam ki, és már kéne, meg holnap suli, meg ilyesmik…
- Jólvan… - szomorodtam el
- Bocsi, nem akarlak, lerázni, csak a szoba fel van fordulva, meg hát minden.
- Nem kell mentegetőzni, nem gond, nekem is van még egy csomó dolgom, és csak meg akartam kérdezni milyen ott… - erőltettem mosolyt magamra.
- Ja, jó akkor, szia! – integetett a kamerába.
- Szia! – intettem neki, aztán leraktam.
Még megnéztem a facebookom, de nem volt rajta semmi érdekes, ezért kiléptem. Már épp készültem kikapcsolni a gépem, mikor bejött egy hívásfelkérés. Csenge volt az. Mosolyogva fogattam el és köszöntem neki.
- Sziaaa! – intett nekem.
- Mi újság? – mosolyogtam rá.
- Nem hiszed el, hogy kivel találkoztam tegnap!!! – sikítozott.
- Hallgatlak… mesélj! – vigyorogtam rá.
- Szóval tudod, tegnap mentem abba a buliba…
- Igen. Mondtad a plázában
- Na, szóval. Abban a klubban zenél… kapaszkodj meg…
- Oké.
- Tippelni sem akarsz?
- Nem, na, nem mondod?
- Ja, de!
- Szóval?
- Dj Veni!!! – tapsikolt.
- Ááá, az nagyon jó! – húztam el a szám.
- Mi az, nem szereted?
- De, nagyon is, csak… - gondolkodtam el.
- Csak? – nézett kíváncsian a kamerába.
- Csak sajnálom, hogy nem mentem veled, akkor beszélgethettem volna vele, meg hát kérhettem volna tőle én is autogramot…
- Honnan tudod, hogy ez volt?
- Mi?
- Pont ez történt… honnan tudod?
- Ááá, csak tudod a menő Dj-k mindig ezt csinálják – füllentettem.
- Jaa, biztos… értem – bólogatott vadul. (Most az egyszer megúsztam, de nem biztos, hogy legközelebb ekkora szerencsével járok. Jobb lesz, egy idő után befogni a számat.)
- Olyan jó volt! Az igazi neve Vendi; Réka, a barátnőm úgy szokta hívni, hogy Baba; a Csengi becenevet adta nekem; dedikálta a telefonom; szinte majdnem minden hangszeren tud játszani; és nem árulhatja el, hogy melyik suliba megy… - olvasta fel egy… jegyzetfüzetből (!) Ez kész!
- Te jegyzeteltél?? – képedtem el.
- Neem, csak akkor írtam le, mikor itthon voltam, és unatkoztam… - vonogatta a vállát.
- Jah, szóval te ilyeneket csinálsz, mikor unatkozol? – húztam az agyát vigyorogva.
- Veen, gyeree vacsoraa! – kiáltott fel anya.
- Okéé – ordítottam le – mennem kell… - fordultam vissza a gép felé.
- Jólvan… holnap talizuuunk! – tapsikolt. Úúú, tényleg, holnap suli!
- Oksi. Szia! – mosolyogtam rá.
- Hali! – intett, majd kinyomta. Kikapcsoltam a gépem és lesiettem. A vacsorát gyorsan befejeztem, hogy még le tudjak zuhanyozni, és hajat is moshassak.
- Köszönöm a vacsit! – álltam fel az asztaltól.
- Szívesen, remélem ízlett! – mosolygott rám anyu ( igen, ízlett :D ) – ha végeztél a fürdéssel, menj aludni. Holnap korán kell kelni. Ne maradj fent sokáig.
- Oké. Akkor én már nem is jövök le… Jó éjt! – adtam puszit apának és anyának.
- Én nem kapok?? – hüledezett Kevin. Odamentem hozzá és röhögve adtam neki egy taslit, mire majdnem (sajna, csak majdnem) belefejelt a tányérjába.
- Jó éjt neked is – morgott, de láttam rajta, hogy legbelül vigyorog (legbelül).
Miután lefürdöttem, felvettem a pizsim, bepakoltam és most itt ülök a naplóm fölött. 10 óra múlt (hupsz) ennyit a korai fekvésről.